Monthly Archives: augusztus 2011

Nyaralás a Lions Clubbal

A sikeres együttműködés alapfeltétele, hogy a klub tagjai ne csak tagtársak, hanem barátok is legyenek – vallják a Soproni Lions Klub tagjai. Ezért nem csak a klub esteken, hanem azon kívül is igyekezünk minél több időt együtt tölteni. Ennek szellemében nyáron családi nyaralást szervezünk olyan időpontban, amely a többség igényének, időbeosztásának és pénztárcájának megfelel. Történelmi ismereteink bővítése céljából elsősorban olyan vidékeket keresünk fel, melyek egykor a történelmi Magyarországhoz tartoztak. 

A 2011. esztendő nyarán az Őrvidék bejárását tűztük ki célul. Dr. Károlyi György barátunkra bíztuk az útiterv elkészítését és a látnivalók listájának összeállítását, hiszen maga is végez történelmi kutatásokat és szinte valamennyi említésre méltó műemléket ismer. Gyuri természetesen akkora listát készített, hogy az egész nyár nem lett volna elég azon végigmenni, így aztán lehetőségünk volt a csemegézésre. 

A szállást Szentgyörgyvölgyben választottuk ki és onnan indultunk ún. csillagtúrákra, vagyis mindig az adott útvonalra eső látnivalókat jártuk végig. Megtekintettük többek között a rábagyarmati, az őriszentpéteri és veleméri román stílusú templomokat, Lendván városnézésen vettünk részt és Mártonhelyen valamint Bántornyán megcsodálhattuk Aquila János XIV. századi templomi freskóit. Csodálattal adóztunk Führer Ernő tagtársunk szürke magyar gulyájának, Magyarszombatfán pedig a cserépgyártók központjának. Útba ejtettük az egykor határőrizeti feladatokat is ellátó várakat Lékán, Borostyánkőn, Városszalónakon és Németújváron. Az árpádkori templomok energiája járta át testünket és lelkünket Felsőőrön, Őriszigeten és Nagytótlakon. A szentgotthárdi ciszterci templom méretei is lenyűgöztek minket. 

A történelmi kiruccanástól kellemesen elfáradva meg sem álltunk az Adriai-tenger partjáig, ahol Crikvenicában lazítottunk néhány napot.

Nyaralás a Lions Clubbal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Filed under Nincs kategorizálva