Monthly Archives: április 2013

Lions Open jótékonysági squash verseny 2013. április 13.

100_9735A Soproni Lions Club 2013-ban második alkalommal rendezte meg országos szinten meghirdetett jótékonysági squash versenyét. A verseny során felajánlott adományokat ismét a sérült gyerekekkel foglakozó Tóth Antal Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium támogatására ajánlottuk fel.

2013. januárjától zajlott a Soproni Tóth Antal Általános Iskola tanulói között az a sportverseny-sorozat, melynek két legjobb csapata a Lions Squash Versenyen mérkőzhetett meg az első és a második helyért.

A squash versenyre 27 nevezés érkezett, az ország 6 városából érkeztek a versenyzők. A verseny egyenes kieséses rendszerrel bonyolódott le, kora délutánig tartottak a mérkőzések Balogh Sándor (Mega Squash Club) vezénylete mellett.

A verseny folyamát megszakítva délután 2 órakor került sor a két legjobb iskolai sportcsapat döntőjére. Egy három felvonásból álló ügyességi csapatversenyen harcolhattak az első ill. a második helyért. Az izgalmak után következett az eredményhirdetés és a díjátadás. Az ünnepségre meghívást kaptak a versenyzők szülei is, valamint az iskola képviselői. Rövid beszédet mondott dr. Pintér József Lions-elnök. A moderátor szerepét a rendezvény fő szervezője, Boronkay Gusztáv tagtársunk látta el. A támogatásként felajánlott díjakat (sportruházat) a Gigi Sport tulajdonosa személyesen adta át a diákoknak. Hogy valamennyi versenyzőnek emlékezetes maradjon ez a nap, mindenki névre szóló versenypólót és egy-egy baseball sapkát kapott ajándékba. Mindezeken felül klubunk az iskolának további eszközbeli támogatást ajánlott fel.

A ceremónia után a döntő mérkőzésekkel folytatódott a squash verseny. Meglepetés nem született, a végeredményben megismétlődött a tavalyi év. A verseny eredményét Boronkay Gusztáv hirdette ki, a díjakat dr. Pintér József adta át.

Helyezések:

IMG_2327I. Balázs Erik              ZEUS SE    Zalaegerszeg

II. Tremmel Gábor    Mega Squash    Sopron

III. Balogh Sándor     Mega Squash    Sopron

 

Különösen szép gesztus volt a díjátadást követően, hogy a bajnok Balázs Erik aranyérmét a versenyen is induló, a Tóth Antal Iskolába járó Náhlik Andrásnak adományozta.

Ide kattintva a Pulzus TV tudósítása tekinthető meg: http://www.youtube.com/watch?v=rMH_zLhtYx4

Fő támogatónk volt:

· GIGI Sport Kft, mely 210.500 Ft értékű adományt ajánlott fel.

Támogatóink voltak:

· Mega Sport, aki a pályákat ingyen biztosította a verseny számára

· SÉF-Mogul, aki az ebédet ingyen szolgáltatta

· NAP Rádió, Pulzus TV, aki a reklámot támogatásként adta

· Scarbantia Nyomda

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva

Lions Day 2013

2013. évi Országos Lions Napok rendezvényeihez csatlakozva a Soproni Lions Club 2013. április 10-én közel hétszázezer forintot osztott szét rászorult, nehéz körülmények között élő családok között.

A nehéz sorban élő 30 soproni családot az Önkormányzat illetékes dolgozói segítségével kutattuk fel és hívtuk meg rendezvényünkre, ahol 20-30 ezer forintos támogatást kaptak.

A rendezvényen a Pulzus TV is jelen volt, híradását ide kattintva tekintheti meg: http://youtu.be/-4-fnHKhzMM

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva

Jótékonysági kiállítás

2013. április 5-én 17 órakor óriási érdeklődés kíséretében megnyitotta kapuját a soproni Lábasházban a Fidelissimart alkotói kör kiállítása, mely a Rotary Club Sopron és a Lions Club Sopron közös szervezésében jött létre.

A zenés műsort követően Tóth Imre múzeum igazgató, a Rotary Club Sopron elnöke és dr. Pintér József, a Lions Club Sopron elnöke mondott köszöntőt.

A kiállítást dr. Márfai Molnár László művészettörténész, egyetemi docens nyitotta meg.

A kiállítás április 28-ig, hétfő kivételével naponta 14-18 óráig tekinthető meg.

A kiállításon összegyűlt adományokat a soproni Erzsébet Kórház Szemészeti Osztálya részére, egy, a zöldhályog szűrését segítő digitális látótér vizsgálóeszköz beszerzésének támogatására fordítjuk.

A Pulzus TV tudósítása itt tekinthető meg: http://youtu.be/U83F6a5ytzY

 Ide kattintva a Sopron TV összefoglalója indul el: http://youtu.be/9qxY7Xd7beQ

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva