Monthly Archives: november 2014

LEGO kiállítás Sopronban

A 2014. november 29-30-án LEGO kiállítás várta a látogatókat a soproni GYIK központban. A szervezők a bevétel 10 %-át a Lions Club Sopron részére ajánlották fel jótékony célokra.

Ide kattintva a Pulzus TV kapcsolódó riport műsorát láthatja: http://www.pulzustv.hu/archivum/kozelet/

A “Fényképek” fülre kattintva megtekintheti a kiállításon egy lelkes apuka által készített fényképeket.

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva

Jótékonysági St. Martin koncert

A Soproni Lions Club szervezésében 2014. november 22-én ismét nagy sikerű, telt házas koncertet adott a soproni evangélikus templomban St. Martin, aki előadó művészként és magánemberként egyaránt elkötelezett a rászorultak megsegítése és az önzetlen jótékonykodás mellett.

Az este 6 órakor kezdődő, “Lelkek érintése” című rendezvény előtt Nagy Tamás, a Lions Club Sopron soros elnöke, majd Gabnai Sándor esperes úr köszöntötte a közönséget és a művészt. Ezt követően ismét felcsendültek a várva várt dallamok szaxofonból, pánsípból. A zeneszámok között St. Martin saját költeményeiből adott elő néhányat, melyekkel új, eddig ismeretlen oldaláról mutatkozott be a soproni közönségnek.

A két befejező zeneszámot követően St. Martin a kijárathoz invitálta a közönséget, ahol cd-lemezeit és verses kötetét kínálta.

A jótékonysági koncerten felajánlott adományokat a vakok és gyengénlátók támogatására fordítjuk.

Külön köszönet illeti meg a Soproni Evangélikus Gyülekezetet és Gabnai Sándor esperes urat a templom ingyenes rendelkezésre bocsátásáért.

Támogatóink voltak:

Escort Travel Utazási Iroda
Papírmanufaktúra Kft.
Nap Rádió
Pulzus TV
Soproni Evagélikus Gyülekezet
Béke Kávézó

Amíg a fényképek közvetlenül nem válnak elérhetővé, kérjük, a címsorba másolja be az alábbi elérhetőséget és tekintse meg a koncerten készült képeket:

https://picasaweb.google.com/108030768691719209524/LionsStMartinKoncert2014#

 

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva

Makett a soproni belvárosról

A kisalfold.hu írását itt olvashatja:

http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/makett_a_soproni_belvarosrol_/2406356/

 

 

 

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva

Ismét St. Martin koncert!

A 2012. évi nagy sikerre való tekintettel ismét St. Martin koncertet szervezünk.

Időpontja 2014. november 22. 18 óra.

Helye a Soproni Evangélikus templom.

Mindenkit szeretettel várunk!

Szent Martin koncert 2014 plakát

A plakátra kattintva nagyobb felbontásban is megtekintheti a képet.

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva

Színház minálunk

Idén is folytattuk a tavaly megkezdett, “Színház minálunk” programunkat, melynek keretében idősotthonokba szervezünk színházi pódiumelőadásokat.

November 5-én a Soproni Nyugdíjas Pedagógus Otthonban láthatták a bentlakó idős emberek a “Silentium – a csendtől a szóig” című művet, mely szemezgetés Wass Albert életművéből.

Ács Tamás és Papp Attila színészek nagy sikert arattak.

A Lions programját a Soproni Petőfi Színház támogatja.

Amíg a fényképek közvetlenül nem válnak elérhetővé, kérjük, a címsorba másolja be az alábbi elérhetőséget és tekintse meg a rendezvényen készült képeket:

https://picasaweb.google.com/108030768691719209524/LionsSzinhazMinalunk#

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva