Monthly Archives: június 2017

XXVII. Lions Club Bál

A Lions Club Sopron ez évben 27. alkalommal a Hotel Sopronban tartotta bálját.

A bál fővédnöke Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, védnöke Kövesdi Szilárd, a GySEV Zrt. vezérigazgatója, díszvendége Buczkó András és felesége, a soproni Vakok és Gyengénlátók Szövetségének elnökségi tagjai voltak.

Az érkező vendégeket a Winelife Borászat által prezentált borkóstoló fogadta.

A bál hivatalos részét Boronkay Gusztáv tagtársunk vezényelte le, akinek köszöntőjét egy történeti filmvetítés követte, mely az idén 100 éves Lions-mozgalomról szólt. Ezt követte Lions-himnusz közös eléneklése (melyet a Tóth Antal Iskola növendékeinek jelbeszéde festett alá), majd Vörös Ákos elnöki beszámolója következett. A rövid, de tartalmas beszédben köszönetet mondott azért, hogy a klub 27. évében elnökölhetett. Kiemelte, hogy a bál fő célja ezúttal is a jótékonyság, a felajánlásokból továbbra is a fogyatékkal élőket támogatjuk. Rövid köszöntőt mondott  Kövesdi Szilárd vezérigazgató úr. A hagyományoknak megfelelően a bált hivatalosan Simon Zoltán, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója nyitotta meg és átadta a kormányzóság zászlaját. Ez alkalommal egy új tag avatására került sor: Bors Dánielt köszönthetjük sorainkban, aki a következő évben a titkári teendőket is magára vállalta. “Az év oroszlánja” díjat idén Bunyevácz Róbert kincstárnok érdemelte ki folyamatos, évek óta tartó munkájával.   A kormányzó úrnak még egy kedves feladat jutott: Németh Emil tagtársunknak adta át a 2017-es Év Lionja országos elismerést, melyet a Lions-mozgalom 100. évfordulójára kiadandó bélyeg létrejöttében kifejtett munkájáért kapott. Az elnöki tisztséget és nyakláncot, továbbá az ezzel járó felelősséget Balogh Sándor vette át, aki fő tevékenységének a Lions Klub népszerűsítését, ismertségének növelését jelölte meg.

A hivatalos blokk után következett a vacsora, majd megkezdődött a zene és a tánc. A szünetben vidám előadást láthattunk a zsirai sérült színészek előadásában. A hajnalig tartó mulatság alatt kisorsolásra kerültek a felajánlott tombola tárgyak is. A zenét a Partyzona  Showband szolgáltatta.

A “Fényképek” fülre kattintva galéria nyílik, ahol a bálon készült képeket is megtekintheti.

Itt a sopronmedia.hu cikke olvasható:

http://www.sopronmedia.hu/cikkek/nemeth-emil-kapta-az-ev-lionja-dijat

Rendezvényünkről a Sopron TV is hírt adott: https://youtu.be/xwAJ6_3GeLw

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva