Vakok és gyengénlátók karácsonya 2017

A Vakok és Gyengénlátók Szövetsége ez évben is a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Karán tartotta karácsonyi ünnepségét 2017. december 16-án. A rendezvényen Balogh Sándor elnököt betegsége miatt Dr. Károlyi György helyettesítette, valamint Dr. Ocsák József és Freiler László képviselték a Soproni Lions Clubot, amely csaknem félmillió forint értékű vásárlási utalványt ajándékozott a Szövetség tagjainak.

A jelenlevők – immár hagyományosan – a Széchenyi István Gimnázium diákjainak csodálatos előadásában gyönyörködhettek. A műsor után a házigazdák beszélgetésre invitálták a vendégeket, akik a Szövetség tagjai által készített süteményekből is kóstolót kaphattak. Viszonzásképpen Dr. Ocsák József tagtársunk – szintén hagyományosan – az Adventi Vásáron készült forralt borunkkal kínálta a jelenlévőket.

A “Fényképek” fülre kattintva megtekintheti a rendezvényen készült fényképeket, továbbá kedve szerint tallózhat a teljes galériában.

Leave a Comment

Filed under Nincs kategorizálva

Vélemény, hozzászólás?